A GE Hungary Kft. és a szentpétervári Szilovije Masini jelentkezett a paksi atomerőmű reaktorai turbina-berendezésének gyártására és szállítására kiírt tenderre a Paks 2 projekt keretében - közölte csütörtökön a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
Az EU-s eljárások elhúzódása miatti 22 hónapos csúszás után jövő év legelején, januárban megindul az építkezés Pakson, a Paks 2 atomerőmű építését "nem állíthatja meg most már semmi" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalt a cselgáncs világbajnokság kezdetére a fővárosba látogató Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A beruházás teljes összege 12 milliárd dollár, és hétfőn is megerősítették, hogy ebből 5 milliárd dollár értékű munkát magyar vállalatok végezhetnek el, tehát a 40 százalékos arányhoz tartja magát az orosz fél - hangsúlyozta.
A magyar lakosság 54 százaléka támogatja az új paksi blokkok építését - közölte az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. a megbízásából készült reprezentatív közvélemény-kutatásra hivatkozva. Ez alapján, a válaszadók többsége szerint az atomenergia biztosítja ma leginkább az ország biztonságos és folyamatos áramellátását; kétharmaduk pedig úgy látja, az új atomerőművi blokkok megépítése csökkenti Magyarország energiafüggőségét.
Magyarország még nem fizetett a Paks 2 beruházás orosz fővállalkozójának az eddig elvégzett munkáért - mondta Aszódi Attila, a Miniszterelnökség Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár szerdán az Inforádió Aréna című műsorában.
Miközben a korábbinál jóval több változót kell figyelembe venni az energiarendszerek fejlesztésére vonatkozó döntések során, Magyarország története legnagyobb értékű beruházásába készül belevágni. A Paksi Atomerőmű bővítése - a kormányzati kommunikáció szerint kapacitásfenntartó beruházása - az erőmű létesítési és üzemeltetési költségeire, valamint tervezett élettartamára tekintettel a következő több mint fél évszázadra bebetonozza a magyar villamos energia rendszer jövőjét. A beruházás számos ellenzőjének nem Csernobil vagy Fukusima jár az eszében, egyszerűen azért aggódnak, nehogy átadása pillanatában máris túlságosan drága és versenyképtelen legyen az üzembe állását követően még 60 évig üzemelő új Paksi Atomerőmű. Mindezt figyelembe véve, az előrejelzésekre is tekintettel megvizsgáltuk, mely tényezők kínálhatnak alternatív megoldásokat 2025/2026-ban, a Paksi Atomerőmű új blokkjainak tervezett üzembe állása idején a magyar áramigény kielégítésére.
A Paks 2 lobbi egy újabb ütőkártyát kapott a kezébe, egy friss elemzés alapján már nem csak az evidencia, hogy az új paksi blokkokat meg kell építenünk, de a kereslet-kínálat várható alakulása alapján még Paks 2 is kevés lesz az áramigény kielégítésére. Nagyon kell Paks 2 szájbarágó következik.
Az új atomerőművi blokkok telephelyvizsgálata transzparensen zajlott, a paksi telephely alkalmas a blokkok befogadására - írja az atlatszo.hu írására reagáló közleményében a Paks II. projekttársaság.
Nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal hazánkban is törvénybe iktatott földrengésbiztonsági ajánlásainak a Paksi Atomerőmű, és a tervezett bővítés telephelye: egy tektonikai törésvonal gyakorlatilag a nukleáris létesítmények alatt halad át, egy geológus pedig tízezer évnél fiatalabb földrengések nyomaira bukkant a telephely közvetlen közelében a felszínen - írta az Átlátszó.hu egy, az MVM Paks II. Zrt. megbízásából készült, 2016-os geológiai tanulmányra hivatkozva.
Tovább bővülhet a GE 1400 tagot számláló magyarországi beszállítói köre a Paks 2 projekttel kapcsolatban; a társaság jelentős szerepet szán a beruházásban a magyarországi beszállítóknak. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a GE beszállítóivá kívánnak válni, végig kell járniuk a GE többlépcsős komplett minősítési eljárását - nyilatkozta Michael Keroulle, a GE Steam Power Systems kereskedelmi igazgatója a Portfoliónak, aki úgy véli, az atomerőművek szerepe felértékelődhet a kibocsátáscsökkentési erőfeszítésekre tekintettel.
Az együttműködés fejlesztéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern és az MVM Zrt. Moszkvában az Atomexpo 2017 nemzetközi fórumon. A megállapodás célja a kétoldalú együttműködés fejlesztése a Paksi Atomerőmű szervizelése, illetve a nukleáris üzemanyag szállítása terén, közös atomenergetikai projektek megvalósítása Oroszországban, valamint harmadik országokban, a nukleáris képzés, illetve szakemberképzés, valamint a tudományos kutatások és fejlesztések vonatkozásában. A közös nyilatkozat azt is rögzíti, hogy a felek érdekeltek abban, hogy Közép- és Kelet-Európában, valamint a balkáni térségben fejlesszék az üzletet a megújuló energiaforrások terén, beleértve a kis teljesítményű vízerőműves projekteket.
Több energetikai tárgyú törvény, így az atomtörvény is módosult - derül ki a legutóbbi Magyar Közlönyből. Az új szabályozás az atomenergiafelügyeleti szerv (Országos Atomenergia Hivatal) hatáskörébe utalja a létesítés alatt álló nukleáris létesítmény - vagyis Paks 2 hatósági engedélyeinek módosítását is, vélhetően nem függetlenül az Európai Bizottság korábbi észrevételeitől. A módosítások a szakmai felügyelet megerősítését, illetve az európai uniós irányelveknek való megfelelést szolgálják. Legutóbb tavaly decemberben változott az atomtörvény.
Magyarország előrehaladást ért el energiapolitikai intézkedések bevezetésével bizonyos szektorokban a legutóbbi, 2011-es vizsgálat óta - állapítja meg a Nemzetközi Energiaügynökség csütörtökön Budapesten bemutatott jelentése. A dokumentum szerint több, az előző jelentésben megfogalmazott kulcsfontosságú ajánlás került végrehajtásra - különösen az energiabiztonság és az ellátás rugalmasságának javítására, illetve az új paksi blokkok szerepének tisztázására vonatkozó javaslatok. Ezzel együtt a szervezet figyelmeztet: bizonyos energiapolitikai intézkedések hosszabb távon kockázatot jelenthetnek az energiaszektorra. Az IEA számos területen lát további teendőket, így szerinte a kormánynak meg kellene szüntetnie a hatósági árszabályozást; magasabb megújuló energia célszámokat kellene kitűznie, a biomassza helyett más megújuló energiaforrásokra fókuszálva; konkrét akciótervekre kellene fordítania a Nemzeti Energiastratégia prioritásait; valamint biztosítania kellene a Paksi Atomerőmű bővítése EU-elveknek megfelelő gördülékeny végrehajtását
A Paks 2 beruházás turbinatenderének június 2-i visszavonása a beruházás megvalósítását nem akadályozza, a fővállalkozó azt közölte, hogy hamarosan újra kiírja a tendert; nincs késlekedés, a beruházás halad előre - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár a köztelevízióban.
Orbán Viktor miniszterelnök a Roszatom vezetőivel egyeztetett szerda délelőtt az Országházban - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel.
A paksi bővítés ügyében a nemzetközi szerződések miatt még csak megerősítő népszavazást sem engednek a hatályos szabályok, emiatt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) továbbra sem fog ezzel kapcsolatos népszavazási kérdést hitelesíteni - hangsúlyozta Patyi András NVB-elnök a Magyar Nemzetnek.
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) okmányellenőrzési feladatot láthat el a paksi atomerőmű-beruházásnál, ha az Országgyűlés is elfogadja a törvényalkotási bizottság csütörtökön jóváhagyott módosító indítványát.
Hamarosan újabb közbeszerzési kiírások jelenhetnek meg a Paks 2 beruházáshoz kapcsolódóan - jelentette be a Paksi Atomerőmű új blokkjainak főtervezője, Alexandr Kazarin az AO Atomproject vezérigazgatója. A tenderek az engedélyeztetési eljárásokra, tanácsadási-elemzési szolgáltatásokra, illetve a projektdokumentáció adaptációjára terjedhetnek ki, emellett az orosz fővállalkozó bizonyos épületek és rendszerek tervezését is a helyi vállalkozásokkal együtt végezné - hangzott el Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara székházának zsúfolásig megtelt Széchenyi termében tartott, a Paks 2 projekt magyarországi vállalkozások számára meghirdetett első, tervezésre szakosított konzultációján.
Váratlanul távozik Lázár János egyik jobbkeze, Sonkodi Balázs, aki pár éve a legtöbbet kereső kormánytagnak számított - írja az Index. A miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára volt.
Tender írt ki 770,6 millió euró értékben a Paks 2 projekt keretében az erőműben az ötös és hatos blokk turbinacsarnoka alap és kiegészítő berendezéseinek gyártására és szállítására a Roszatom vállalatcsoporthoz tartozó Akcionyernoje Obscsesztvo Inzsinyiringovaja Kompanyija ASE - közölte szerdán a RIA Novosztyi hírügynökség.